2016. február 28., vasárnap

2. házi feladat: IKT alapú óravázlat

Tisztelt Olvasó!

Ebben a házi feladatban óravázlatot készítettem 9. osztályos tanulók számára magyar nyelvből. Az óra célja az összefoglalás, ahol a tanulóknak lehetőségük nyílik az interaktív tábla használatára. Ezen nyelvtanóra keretein belül a 3. pedagóguskompetencia, a tanulás támogatása mutatkozik meg, mivel IKT-eszköz segítségével készíti fel a tanár a diákokat a következő órai témazáró dolgozatra. Az összefoglaló tanóra feladatait a SMART Notebook programmal készítettem el.



A szóalkotás módjai

Készítette: Kovács Dániel
Gyakorlat neve: A szóalkotás módjai (nyelvtan)
Évfolyam: 9. osztály
Az óra célja: összefoglalás
Igénybe vett idő: 45 perc

1. dia





2-3. dia (1. feladat) 















Módszertani utasítás: Először be kell állítani a teljes oldal és a kettős oldalmegjelenítés-re kattintva a feladatnak megfelelő nézetet. Ennél a feladatnál a tanár dolgozik a táblánál úgy, hogy először a tanulók megnevezik a szóösszetételek fajtáit, majd ezekre rákattintva megjelennek az adott szóösszetételek. A feladat második részében is a tanár dolgozik a táblánál, a tanulók példák alapján megnevezik a szóösszetételeket, majd a példákat a zöld alakzatok alá húzva megjelenik az adott szóösszetétel és kiderül, hogy a tanulók helyesen válaszoltak-e.



4. dia (2. feladat)

















Módszertani utasítás: A táblánál dolgozó tanulónak össze kell forgatni a megfelelő dominókat, majd tollal föléjük kell írni a megfelelő képzési módot.



5. dia (3. feladat)


















Módszertani utasítás: Először a tanár dolgozik a táblánál, a diákok sorolják a képzők jelentése szerinti csoportosítást és a tanár mindig arra a számra kattint, amelyik alatt a tanulók által megnevezett csoportosítási mód található. Majd a tanulóknak a toll segítségével példákat kell írniuk az egyes csoportokhoz.



6. dia (4. feladat)

















Módszertani utasítás: Ugyanúgy kell eljárni, mint az előbbi feladatnál.



7. dia (5. feladat)




Módszertani utasítás: A táblánál dolgozó tanulóknak toll segítségével párosítaniuk kell a példákat a megfelelő szóalkotási móddal.



8. dia




Örömmel fogadom a kritikai megjegyzéseket!

Üdvözlettel
Kovács Dani

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése