2016. május 7., szombat

Online teszt a félévhez kapcsolódó elméleti tananyagrészből

Kedves Olvasó!

Utolsó szemináriumi feladatom rövid leírását mutatom be a következőkben. Készítettem egy 10 kérdésből álló tesztet a félévhez kapcsolódó elméleti tananyagrészből, melynek segítségével ellenőrizni lehetne a hallgatók által elsajátított ismereteket. Néha segítségként, néha csak információként mellékeltem a kérdésekhez egy-egy képet is, növelve a motivációt a teszt kitöltésére.

A feladatlapot a socrative elnevezésű online tesztkészítővel állítottam össze. Kitöltésére maximum 15 percet szánnék, hiszen a kérdések megválaszolására biztos tudás birtokában ennyi idő sem szükséges.

A feladatlaphoz a https://b.socrative.com/login/student/ oldalon a következő kód megadásával férhettek hozzá: 8W7UJHGUB. 

A feladatsor kódja: SOC-22312394

Bízom benne, hogy a félévben elkészített feladatok sokaknak elnyerték tetszését és alkalmazni fogják pedagógiai munkájuk során!!!

Üdvözlettel
Kovács Dani

Előadás az interaktív tábláról

Kedves Olvasó!

Beidek Anitával készítettünk egy rövid ismertetőt az interaktív táblával kapcsolatban, melyet be is mutattunk a szemináriumon. Anita volt felelős az elméleti ismeretek gyarapításáért, én pedig a tábla gyakorlati használatát mutattam be, illetve ennek egy kis szegmensét. 

Remélem, hogy előadásunkkal meg tudtuk mutatni, hogy milyen sok lehetőség rejlik az interaktív tábla használatában.

Az alábbi linken pedig magatok is megtekinthetitek az általunk készített prezentációt:


Sok sikert kívánok az interaktív munkához!

Üdvözlettel
Kovács Dani

9. házi feladat: Infografika

Kedves Olvasó!

Az elmúlt órán az infografika elkészítésének különböző formáival ismerkedhettünk meg. A szeminárium keretein belül kipróbálhattunk kettő olyan online elérhető infografika-készítő programot (piktochart, canva), melyek segítségével tanóráinkat sokkal színesebbé tehetjük. A szemléltetéssel egybekötött tanóráknak véleményem szerint az a nagy előnye, hogy így a tanulók a megtanulandó anyaghoz képeket, alakzatokat köthetnek, melyek nagy mértékben támogatják a sikeres tanulást.

Infografikám elkészítéséhez a canva volt segítségemre. Azt gondolom, hogy fontos megmutatni diákjainknak személyiségünk sokszínűségét annak érdekében, hogy jobban megismerjenek bennünket, elősegítve ezzel a későbbi hatékony együttműködést. Ezért infografikám témája nem más, mint a szőlészet, borászat, melyeket hobbiként űzök.






Remélem, hogy majd a diákok tetszését is elnyeri szabadidős elfoglaltságom, és így elsajátítják ezen terület német szókincsét is! Továbbá ajánlom ezeket a diákat minden borkedvelőnek!

Üdvözlettel
Kovács Dani







2016. május 1., vasárnap

8. házi feladat: Szófelhő

Kedves Olvasó!

Az elmúlt szemináriumi óra alkalmával szófelhőkészítő programokkal ismerkedhettünk meg, éppen ezért az e heti házi feladat egy szófelhő készítése saját hobbiról vagy a szaktárgyakhoz kapcsolódóan. Ebben a feladatban a szófelhő német nyelv oktatásában betöltött illetve betölthető szerepét szeretném megmutatni.

Környezet és természet témakörben választottam ki szavakat, a diákoknak pedig az lenne a feladatuk ezekkel, hogy névelőjüknek és esetleges többesszámuknak utánanézzenek.

Most pedig következzen a szófelhő maga, amit a tagul.com online szófelhőkészítő programmal készítettem:


A szófelhő élvezhetőbb formában az alábbi linken érhető el:
https://tagul.com/f52j8juytf12/umwelt-und-natur !!!

Remélem ezzel a feladattal tanári pályám során motiválhatom a diákokat a német nyelv elsajátítására.

Üdvözlettel
Kovács Dani

2016. április 24., vasárnap

7. házi feladat: Közösségi oldalak az oktatásban

Kedves Olvasó!

Az előző szeminárium alkalmával különböző közösségi oldalakkal ismerkedhettünk meg, mint például a facebook, a twitter, vagy az instagram. Előadóink számos érdekes lehetőséget mutattak meg nekünk, hogy hogyan tudnánk adekvátan felhasználni ezeket az oldalakat az oktatásban. 

Házi feladatomban nekem is ki kell tehát választanom egyet a közösségi oldalak közül, amelyet fel tudnék használni a sikeres oktatás céljából. Választásom a facebookra esett, hiszen ezt használom kapcsolattartásra, levelezésre, egyetemi feladatok megbeszélésére már évek óta. Személy szerint én a facebookban látom a potenciált arra, hogy később saját tárgyaim oktatásában hasznát vegyem. 



Azt gondolom, hogy a facebookot szaktól függetlenül minden leendő és már gyakorló tanár használhatja az oktatásban. Leendő német-magyar szakos tanárként lehetőségem nyílna ezen közösségi oldal segítségével tanítványaimat egyszerűen elérni, hiszen eddigi ismereteim alapján ez az a közösségi oldal, amelyet a legtöbben vesznek igénybe a világban. Ki lehetne aknázni azokat a lehetőségeket a facebookban, amelyek a kapcsolattartáson túl az ismeretek megosztását szolgálják. Ez alatt értem a különböző iskolai osztályok facebook-csoportjának létrehozását, melynek keretein belül a tanulók egymással a fontos információk átadása mellett különböző tartalmakat oszthatnának meg, mint tanórai segédlet vagy egy érdekes cikk, ami a tananyaghoz kapcsolódik. 

Tanári szempontból is rendkívül sokat nyújthat ez az oldal, hiszen így én is folyamatos kapcsolatot tudnék fenntartani a tanulókkal iskolán kívül is. Itt lehetne tisztázni olyan dolgokat, amelyek esetlegesen nem voltak pontosan érthetőek a tanórán, de alkalmas természetesen arra is, hogy jó néhány érdekességet megosszak tanítványaimmal. A házi feladatot is fel lehetne facebookon keresztül adni, mitöbb, a zárt csoport lehetővé tenné, hogy a mindenki számára fontosnak ítélt kérdések megválaszolásra kerüljenek. 

Ilyen formában tudnám elképzelni  a facebook használatát a saját oktatói munkám során. Természetesen szívesen nyitnék a tanulók javaslataira is, akik biztosan még számos más ötlettel tudnának hozzájárulni a facebook általam elképzelt oktatásban betöltött szerepének bővítéséhez.

Üdvözlettel
Kovács Dani

2016. április 17., vasárnap

6. házi feladat: Oktató videó

Tisztelt Olvasó!

A következőkben egy általam készített rövid oktató videót láthatsz majd, amely a német nyelvű modális segédigék átismétlésére, felelevenítésére szolgál. Ezt az anyagot a PowToon online alkalmazással készítettem, amely lehetővé teszi, hogy kreatívan, a fantáziát használva érdekes oktatói prezentációkat készíthessünk. 

Véleményem szerint ez az alkalmazás sokkal szemléletesebbé tudja tenni például a tanóra eleji ismétlést, így elkerülhetjük az unalmas órakezdést. Nagyon fontosnak tartom ezt, hiszen az óra eleji néhány perc szolgál a tanulók érdeklődésének felkeltésére. Ezért kell egy pedagógusnak mindig adekvát módon kialakítani a tanórát. Azt gondolom, hogy ezzel a programmal kiküszöbölhető a diákok figyelmének csökkenése és a motiválatlanság is.

Az általam készített rövid oktatói videót a következő linken érheted el: Die Modalverben 

Üdvözlettel
Kovács Dani

2016. április 3., vasárnap

5. házi feladat: Feladatlap (teszt)

Tisztelt Olvasó!

Ebben a házi feladatban egy 5 kérdéses tesztet készítettem német nyelven 9. osztályos tanulók számára, ami a nyelvtani nemmel, közismerten a névelőkkel foglalkozik. A feladatlap épít a tanulók előző órákon megszerzett tudására és előrevetíti a következő órán megírandó témazáró feladatait.

A teszttel felmérheti a tanár a diákok jelenlegi ismereteit. Úgy gondoltam, hogy ezt a tesztet is jelezném már előre a diákoknak, és így tudnának már erre is tudatosan készülni, elősegítve ezzel a témazáróra való felkészülést. Azoknak a tanulóknak, akik a tesztet hibátlanul oldanák meg, 5 plusz pont járna majd a témazáró dolgozatban, ami eldönthetné a kétes érdemjegyeket.

Ezt a feladatlapot tehát egy összefoglaló óra elején használnám fel az ismeretek felelevenítésére és az esetleges félreértések tisztázására, hiányosságok pótlására. Erre szolgálnak a feladatokhoz csatolt magyarázatok is, amelyek röviden, tömören fogalmaznak meg egy-egy nyelvtani szabályt. 

A tesztre 5 percet szánnék, maximum 1 perc állna rendelkezésre egy kérdés megválaszolására. 

A feladatlapot a www.socrative.com oldalon készítettem, ahol a tanulók "student"-ként bejelentkezve a következő kód megadásával tudnak hozzáférni a kérdésekhez: 8W7UJHGUB.

A teszt pdf-változatát, amelyet ki is nyomtathattok, itt láthatjátok:



Jó szórakozást kívánok minden német nyelv iránt érdeklődőnek!

Üdvözlettel
Kovács Dani